|
|
|
|---|---|
 |
|
| Mindíg visszavárlak. | |||||
| Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang félhomályba burkolózott remény nézi lopva, hogy áldozom magam. Gondolatom untalan falnak szalad tengerek jéghideg mélye ha bánt hiszem és vallom az álmom szabad érintésed nélkül elmém visszaránt. Felúszom újra ha van éltet? szód élni taníts meg lobbanékony hit boldogan sodorna veled a sors nélküled ölel? magány szorít. Pillanat játéka igéz? szép szemed elhagyott párnád fejemnél pihen mostantól szobánkban ne lássak teret ? tudja kívülem combod íze milyen. Eldobom messze, csak kín a képzelet bújtattam tested ha széllel dacolt nélküled lángra gyúlt szép ígéretek nem lesznek, épp ezért fáj ami volt. Ide már testem csak hálni jár haza poharad rúzsnyoma ?z, és csábít Ajkadon pihen? gondolatom halad Szádra az itt maradt csókom áhít. Én leszek a reggeli pillanatod is beleszólok halkan füled nyaldosom telefonod búgása zavaróan hamis hang nélkül nem jön a várt oltalom. Megrekedt ágyunkban bársony illatod kizavar nem hagyva nélküled éjszakám hajnalok fényében zavartan baktatok arcodat keresve haragját ontja rám. Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája vadludak csábítottak repülni délnek mosolyod itt maradt szívembe bezárva most naponta dél felé imádkozva élek. Parázsként kihunyok álmaidból lassan új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun terveink, vágyaink soha fel nem adtam lelkemben örökre itthon látom magunk. | |||||
| |||||