|
|
|
|---|---|
 |
|
| Az éjnek istenihez | |||||
| Te csendes éjnek királynéja,
Endímion szép barátnéja, Te ott a fél felh? megett! Ints hallgatást nárcisz pálcáddal, S halkán nyomd pamut-hintócskáddal A harmattól nyirkos eget. Te is, f?ldünknek férje s bátyja, Míg a magánosság barátja, Coelus! terád bámészkodik, Tekints le milliom szemeddel S halld meg könyör?l? szíveddel, A h?ség mint búslakodik. Ti fájdalmim sokszor hallátok, Ti aggó éjjelem tudjátok, Tudjátok, mért nem alszom én. Ti láttátok, mely bús lélekkel, Mely bágyadtan s könnyes szemekkel Kesergettem Lilla nevén. Ah! A Lilla mennyei szíve, Orcája, a kellemek míve, Megvarázsolta szívemet, És bár Ámor kohában élek. De tüzemr?l beszélni félek, Hogy meg ne vessen engemet. Pedig tán nem indúlatja A nemes lángot bészívhatja, Vagy, óh, vagy tán már érez is. De hátha édes aggodalma Más boldogabbnak a jutalma? Óh, félek is, reménylek is. Ti álomhint? istenségek! Kiknél az éji jelenségek Ezer formában lengenek, Míg öszvehajlott szempillái, Mint a tulipánt fályolkái, Testvéresen szendergenek: K?ldjetek egy képet elébe, Ki, mint én, szíve kétségébe Halvány, bágyadt és h? legyen, És egybegy?lt sohajtásomnak Ködjébe burkolva, kínomnak Mélységér?l vallást tegyen. Vallja meg könnyez? szemekkel, Rebeg? nyelvvel, nyílt kezekkel, Hogy ? szép, és én szeretem. Akkor tán édes nyúgalmában Részt vévén a más fájdalmában, Ezt nyögi: Én is szeretem. Óh, de tán most is álmot látok Óh, akkor, akkor példázzátok El?mbe szép bálványomat: Ah, mert bár eddig sok kín sértett, E kép, e mennyei kísértet Visszaigézi nyugtomat. | |||||
| |||||