|
|
|
|---|---|
 |
|
| Magány | |||||
| E magányos és árnyas völgyben
a hímszarvas a zuhatag szavára b?g és a patak tükrét nézi mind tetszelg?bben. S e forrás felett minden este kristálylakának egy najád tárja ki fényes ajtaját és éneket mond, messze zengve; csend alszik alján a szilfáknak homályosan és h?vösen, míg fent szerelmes dühösen tépi a szél a lombos ágat. Itt tanul és gyakorol Ámor Vénusz oltárai körül, idáig el sosem kerül zajos halandó a világból. Kérlek Corine, csak gyere szépen, e zöld sz?nyeg lesz fekhelyünk, vagy hogy még jobb helyen legyünk, így ni, itt egy szikla tövében. Óh, nyújtsd a kebled, szívnom is hadd mély illatod, oh mennyi kéj, minden érzékem elalél tavában ivor karjaidnak. A szélnek ott fenn nincs nyugalma, de füle sincs és szeme sem, neki örökös rejtelem, amit mi ketten mívelünk ma. | |||||
| |||||