|
|
|
|---|---|
 |
|
| Lassú ének | |||||
| Peregj-
csörögj, bilincsem gy?r?je, sok napom, lánccá tekeregj! Vigyél, szám?zetésem, messzire, hol sápadtan süvít a szél. Éjjel, mikor az ?rök alszanak, nesztelen kúszom t?lük el, s verem- zúzom megútált láncomat, letöröm láncos végzetem. Veled, veled maradok, puszta rét, én, kit ?znek az emberek, fedj el, rejts el, jégszem? messzeség, takarj be, köd és fagylepel. Suhan az ember-nem-taposta út. Hová vezet? Hová rohan? Szaladj! utad havas tajgába fut. De bármit érsz, te csak haladj! Rezeg, ragyog a csillag- az az egy, kit már örökt?l szeretek. Ne félj! Csillagom, te csak fényesedj, s a szabad egekr?l mesélj! A szél merész szava is utolér, pusztába hív, hozzám beszél, s a vad vihar kibontja hófehér, kibontja örök ágyamat. a vágy, a szerelem döfött belém- Halál, anyám, ó áldj meg, áldj! S majd ott: áldott szerelmem keblén végre szabadon szunnyadok. | |||||
| |||||