|
|
|
|---|---|
 |
|
| Altató a kedveshez | |||||
| Aludj, bús kedvesem! A rózsás este már
mindjobban elvegyül a közelg? homállyal; megjött, bégetve, és pihen és hallgat a nyáj; utat s visszaült port éj és köd barnája árnyal. Szálljon le a szender szép, szárnyas angyala, s vigyen magával egy más életbe! Kegyetlen napjaimban barát ? már rég és vígasz - aludj, aludj: t?le nem féltelek, szerelmem: feledést csöpögtet a szív sebeibe, tovarebbenti mind, ami jaj, ami emlék, ami csak gyötör, és láthatatlan keze átveszi reggelig lelked szomorú terhét. Ellenséges szavak s szemek csaptak feléd, kimerített a nap, bels? harc, sok galád vád... Aludj el, gyermekem; az álom majd közéd s közéjük engedi irgalma tiszta fátylát. | |||||
| |||||