|
|
|
|---|---|
 |
|
| Búcsú | |||||
| Bársonyos, nyári este volt,
Mint mindig, ahogy eddig, Sétáinkon már megszokott. Elénk terült az aszfalt szürkéje, Bársonyos - puhán, hisz minket Szeretett... A kósza lámpák rapszodikusan Kusza fénye hol ott, hol itt még Elébünk kúszott, tapintatosan Mutatva, hol voltak régi lépteink, Miket ?k kísértek sok éjjelen át, Valamikor... Szívünkben készen volt a leltár. Nem örültünk, nem sírtunk, Mentünk némán, mellettünk A tárgyilagos semmi baktatott. Azért a hatalmas lombok még Összehajoltak... Fogtam a kezedet, mert így volt Természetes, fölöttünk telihold, Nagyon szelíden, nagyon félve, Kicsi enyhülést remélve, ragyogott, Várakozott... Aztán elengedtelek, s váratlanul A hold egy ezüst könnyet a lábunk Elé ejtett,mely nyomban fölszáradt. Ezüstös porrá változott, s bokánk Körül kavarogva nekünk adta az Utolsó pillanatot, mely, mint egy Gyász, egy kis halál, egy leesett Madár, kimondatlanul elénk hullott. Elmentem, nem tartottál vissza, Hátranézni nem is illett volna. Nem volt harag és bánat sem Koppant a szíveken... Tudtuk, most egyedül lettünk, Hirtelen, s ezen már senki és Semmi nem változtat többé. A külön utak kemények, érdesek, Magányosak, mint pusztában Felejtett nyárfák, melyek id?tlen Kémlelik a jöv?t. Sudáran, árván, Ezüst leveleik csilingelését maguk, Csak maguk hallván, hisz nincs Többé, ki e varázsos zenét hallja. Állnak a t?z? napba, fagyba. Nem várnak, nem kérnek, igaz, Nem is mesélnek, hisz ki hallaná? Talán a holdas éjszaka, de az Misztikus, rejtett találkozás. Abban nincs hely senki számára... Magányos éjszaka, hallgatóság Nélküli hangversenye... Veszteség, de mi minden veszett Már a földön, s legalább egy királyi Hallgató el?tt szóljon e csodás, Magányos, mindig más, elhaló Zene... | |||||
| |||||