|
|
|
|---|---|
 |
|
| Öreg barátném | |||||
| Öreg barátném, feleségem!
Emlékszel-e még a madarainkra? Múlt nyáron egyik reggel elvet?dtem Mainbe, a házunkhoz. Ott állt régi helyén, a domb tetején - Majd egy indián kukoricacs? lángcsóvája az ajtóig csapott. A tizenhárom csíkú Lobogó egy póznán lógott. A faburkolat ó-vörös volt, mint egy iskolaépület. Birtokba vette az új birtokos, új asszony, új sepr? a házban! Atlanti parti ószeres cinedények és vacakok fényét?l úszott minden szoba lázban. Újult látóhatár! Nincs több szomszédba rohanás, a seriffnek több telefon, hogy Bathba száguldjak bérelt kocsin, az italboltba, eszement futár. Nem látta senki szellemárnyként réml? szerelmesed kibámulni az ablakon, miközben nyakkend?-hurokba dugta torkát. Üdv az újonnan érkez?knek, üdv zászlójuknak és öreg, újjávarázsolt házuknak a dombtet?n! A sepr? mindent tisztára söpört; új körítés, új rend, tiszta a leveg?. Minden a lehet? legjobbra változott - milyen ijedtek és vadak voltunk a hó-csapdába hullva, zümmögtünk, mint a darazsak, könyvsátorunkban. Szegény szellem, öreg szerelem, szólj öreg hangodon lángoló bölcsességr?l, mely ébren tartott minket az éjben. Egy ágyban is külön hallottuk ott a hóekét a dombra felhörögni - vörös a fény, utána kék, ahogy havat taszít az út két oldalára. | |||||
| |||||