|
|
|
|---|---|
 |
|
| Viszolygás | |||||
| Jártam erd?n-mez?n
és falakon hágtam által; kúsztam fényes hegyeken szemközt az atlanti világgal; s az úton hazatérve, tudom, már végeztem árnyal. Tele holt levelekkel a föld; de a gally bogain maradottak, amíg veti ?ket a tölgy, súrlódva, búcsúzva csúsznak le a kérges hóra, mikor már mások alusznak. Némán egymásra lapult hullt lombot a szél se kuszálja; az ?szirózsa sem él; elalél a varázsfa virága; a szív még vágyva keres, rogy a láb: "Hiába." Mindenkoron árulás az emberi szívnek, a teltnek, vállalni az ellobogást, engedve az értelemnek, elhinni, vége van évnek, szerelemnek. | |||||
| |||||