|
|
|
|---|---|
 |
|
| El mentél, itt hagytál | |||||
| VERZE1:
Könnyek égetik arcom, ha a múltba tekintek. Ne menj el kérlek, várj egy percet rám, Nem engedlek el egyedül, utánad szállok járj bárhol, úttalan utakon túl, hív már a végtelen távol. Soronként borulok térdre, testem sírhantod födémére Roskad, hol ma ordító kínhalál szaggat széjjel, A Nap is elfordul t?lem, vérvörösen izzó szenvedéssel. Könnyfacsaró érzés, szívem széttépik emlék képeid, Felemészt a fájdalom, élve eléget itt engem, Porig zúzódott valóság, kopár lelkem nyugvását már sosem lelem. REFRÉN: Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak, Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak. El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg, Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek. VERZE2: Egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek, Sivár gondolataim sínyl?d? világom végtelen mélységében égnek. Szívem szép várát összed?lve, vérben látom, kínzó képzeteim átjárta tájon át, Fájdalmam nyugvása ezen kín halálom, nem bírom ki már a következ? éjszakát. Nélküled, lelkem csak érted lüktet, felfázó vénámtól minden mozdulat megsz?nhet, De nyugtalan elmém a szívembe tép, talán utoljára léphetnék már, Mert, ha bánatom dönt igába, vár lelkem béklyójában, egy soha napján sem oldódó zár. REFRÉN: Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak, Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak. El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg, Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek. | |||||
| |||||