|
|
|
|---|---|
 |
|
| Búcsú | |||||
| Az itélet szól a tornyon:
Üt az óra, fönn a horgony; Menni kell - Isten veled. Utójára most csókollak... Oh hogy most érzem, tudom csak, Mennyire szerettelek! Néma ajkad oly beszédes, Sohase volt olyan édes; Olyan édes - és ugy fáj! Elhagyom én e vidéket; De el nem föd soha téged, Nincsen az a messze táj! A hajón a könnyü podgyász, A szivemen a nehéz gyász, Az égen sötét ború. Most csöngetnek utójára - Az itélet trombitája Nem lehet oly szomorú! | |||||
| |||||