|
|
|
|---|---|
 |
|
| A múzsához | |||||
| Szelíd Múzsa! ki keblemet
Égi lángra gerjeszted, Felvonsz a porból, s szememet A nap felé függeszted; Ki mennyei balzsamiddal Öntözgeted fejemet, S örökké zöld pálmáiddal Feded bé ösvényemet; Íme, oltárodra nyújtom E pindusi szálokat, Tömjénem, myrrhám meggyújtom, Fogadd el illatjokat! Te vetted fel karjaidra Gyenge esztendeimet, Te osztod fel vállaidra Még most is terheimet. Ha a gond jeges kezei Szívemet elcsüggesztik, Áon myrtusligetei Öledben felélesztik. Ha balsors zivatarjain Reszketnek kormányaim, Ilissus virulmányain Rengetnek szép álmaim. Az ifjúság örömei Lassanként elrepülnek, A szép orca kellemei Komor ráncokra gy?lnek. Ami most ifju szívünknek Érzeményit bájolja, Utóbb hideg értelmünknek Homlokát megráncolja. Minden gyönyör? Tempéink Lassanként elhervadnak, Legforróbb képzeményeink Egyszerre majd megfagynak: De te, kegyes Tündér, végig Ragyogsz bús éjszakánkon, S a Léthe csendes révéig Kísérsz setét pályánkon. Bíbor fátyollal fedezed Az élet halvány képét, Rózsaszínekkel hímezed A sír gyászos környékét. Óh, engedd, hogy napjaimat Tenéked szentelhessem, S örömimet, gondjaimat Kebledbe kiönthessem! | |||||
| |||||