|
|
|
|---|---|
 |
|
| Rózsa | |||||
| Egy régi név kiált az életemben,
egy régi lány, kir?l nem énekeltem, kinek a szívem rég adósa volt, ki rózsa volt s neve is Rózsa volt. Diákkoromban mentem hozzá néha, az árvalányhoz, én, kezd? poéta, megbújtam nála a dívánsarokba, és ámbratestét néztem szívdobogva. Ó csipke-szoknya! Illat! Mézes esték! Ó tükör! Ábránd! Méreg! Pillafesték! Ó kisdiák, ki andalogva ballag, s nyakkend?je egy vékony sárga szallag! Üll?i-út! Bolondság! Régi tájak! Elt?ntek egyszer! és most újra fájnak! Ó lány, kinek sokkal vagyok adósa, hadd zengem ?t most: rózsa, rózsa, rózsa. Hol vagy ma kedves? Jaj, hiába nézem az éjszakát, már eltakar egészen. Vadmacska-szemed zöld deleje ég-e? S nagy, furcsa szájad? Vagy már vége, vége? Forró fejed bután födi a föld el, s mint antik húgaid, repedt tükörrel és koszorúkkal fekszel mély koporsón a kásás elmúlás ágyában, olcsón? Nem tudni soha, hova száll a tündér, én sem tudom, hogy hova-merre t?ntél, nem álltam ágyadnál ezüstkanállal, míg verekedtél a sovány halállal. Valahol messze, a poros vidéken halnak meg ?k, egy tompa este, régen, így mennek el, kik bennünket szeretnek, csak a szívünk marad itt, vén eretnek. De azt tudom, hogy jó volt, mint a t?zláng, mely téli fagykor melegítve t?z ránk, csak azt tudom, hogy puszta volt szobája, akár egy cella, oly sz?zi és árva. A hajsüt?vas égett szaga fojtón szállott köröttünk, és ruhája folyton száradt a székén meg az asztalán. Az élete: két arckép volt talán. Hogy mutogatta. Egyiken mereng?, kislánykezében egy olcsó naperny?, a másikon, mint síró, árva démon - ki nem kap semmi gyöngyön, diadémon - egy elhagyott padon ül, és mögötte egy élet rémlik a távoli ködbe. Ahányszor néztük, remegett a lelkünk, múlt és jöv?, akik egymásra leltünk, én, ki indultam, ?, ki lefelé ment, pihenni vágyó, elalélt, szegény szent, ki elvetette aranyát-ezüstjét, csak szívta a rossz cigaretta füstjét, tündökl? jáspis-karjait kitárta, úgy vágyott innen egy regény-világba, a messzeségbe, messze-messze ?rbe, s kis pille, a szobáját átrepülte. Mert táncosn? volt és Krakkóba táncolt, s fehér nyakán egy halványlila lánc volt. | |||||
| |||||