|
|
|
|---|---|
 |
|
| Don-kanyari dia képek… | |||||
| Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal. Trén-ló reszketve fázik. Orosz… orgonán játszik. Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott. Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott. Sok az orosz rohamozó, Lépése nem rogyadozó... Aknavetős zárótűz, És nehézágyú-sortűz. Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés. Priccsen gondolat nélküli képzelődés… Behallik a hó reccsenés, Itt biz' nincsen víz csöppenés. Kintről hallani a hó roppanást, Bent át kell élni az álmodozást. Abba kéne már hagyni mocorgást. Kis elalvás… Kis álmodás… Priccsnyikorgás. Orosz oldalról máris lőnek, Kiket eltaláltak hörögnek. Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés, Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés, Negyvenhárom nagyon télies januárja van, Szomorúság ural minket… már, ki életben van… Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet, Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget. Ami itt van, jeges és vérfagyasztó, Mert, még van itt a derékig érő hó… Végtelen hómező hímjén állok, Látom, nem létező padkán várok, Itt várni valamire... az átok. Kellenének magyaros sült hús szeletek. A fronton nincs, így bánatosak a szemek. Hiába akarnék én fény lenni az orcádon, Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon. A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek, Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek. Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba, Mind benne szorultak a nagy jégakolba... Egy pillanat csak az élet. Az előbb láttam, hogy nevet. Most-már épp’ halálba megyen… Az otthon emléke a vastag hóban hever, A vad hideg, vadul rajta még egyet teker. Hideg a hajnal, Hideg az alkony… Frontharcos lába már megfeketedett, A halál szerint: éltél már eleget? Zúgón csendes imákban, hol van a menny? Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny! * Lét homokóra Itt, sokaknak befagyott! Már, örök idők… Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra! | |||||
| |||||