|
|
|
|---|---|
 |
|
| Temetői kíséret | |||||
| A halottaink… ismeretlen ismerős?
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már? Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár? Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja? Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka! De nála van és ő borítja életre fekete leplet, Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett. Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból, Nem lehet kilépni az állandó árnyékából. Nem lehet menekülni kígyós pillantásától. De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás, Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás? És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás. Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő, Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő… Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő. * Aratás folyvást. Nem vár augusztusra! Csak jön és kaszál. * Van, hogy mellévág, Újra suhint… korrigál. Munkát szereti. * Fölényeskedik… Gyengül, kire szemet vet. Út vége: gödör. * Ti régi őseink, ó, ti öregek, Emlékszik rátok a család, a gyerek! Voltak veletek oly' szép nyarak, Nagy téli havak is akadtak. Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink, A régen-múlt időktől Ti.… a mi nagy titkaink. Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál, És ha az idő lejárt… ő csak jön…kaszál. Ti valamiben biztos, hogy hittetek, Nekünk olyan sokat teremtettetek. Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek. * Szeretteimet Is elérte suhintás. Kispadon sírás. * Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját, Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát… Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát... Ők odaát, vajh’ boldogok-e? Rám, néha vajon, gondolnak-e? Szeretem őket... ők érzik-e? Most hazamegyek, és nem félek, Bízok, hogy jövőre még élek. Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút, Amivel kifejezem a bennem élő bút… Vecsés, 2015. november 7. – Kustra Ferenc József- íródott: Versben és senrjúban… | |||||
| |||||