|
|
|
|---|---|
 |
|
| Búcsúszó | |||||
| Hétköznapi pszichológia: az emberi sorosról…
Velem mindig értetlen volt a világ, Engem soha nem értett meg nagyvilág… Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát, Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát. Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem, Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen. Egy biztos! Szívem közepébe van beásva, Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva… Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket, Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket! Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág, Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág… Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… piheni. Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásként. | |||||
| |||||