|
|
|
|---|---|
 |
|
| Estefelé | |||||
| Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt. Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni, Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni… A szuszogó csend is eltette magát holnapra, Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra. A csillagok is látom, álmosan pislákolnak, De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak. Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka, De valós, sötét élményemnek igaz minden sora. A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik. De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik. Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben… Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben… Utolért az este oly’ lusták e sötét órák… A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák… Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget... Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget... Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe... Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe… Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||