|
|
|
|---|---|
 |
|
| Elszigeteltségi káosz | |||||
| Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez… A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez... Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez. Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa! De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága. Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz. És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz. Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére, Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve… Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére, Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság! Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél, És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél… Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság, Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság. Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet, Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket, Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket! A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók, Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók! A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók. Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon, Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon... Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon. Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik, Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik… Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik. Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is, Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is… Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is. Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából, A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból! Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából, Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva, Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja. Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||