|
|
|
|---|---|
 |
|
| Tudnom kéne… | |||||
| Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva,
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása. Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények. Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények… Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom, Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom. Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak, És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak. Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők, A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők… Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt! Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt? Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig. Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig… Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed… És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted… Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József | |||||
| |||||