|
|
|
|---|---|
 |
|
| Hajnalsugár… 2/2. | |||||
| Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében,
Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében. Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet. Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet. * Holdat sajnálom, Mert őt nagyon szeretem. Várom estére. * Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra, Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra. Ezt az éjsötét nekem nem engedi, De már jő a hajnal, ő majd megteszi. Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár, Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már! Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen, és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten. * Korhatag éjjel, Este roskatag nappal. Élet körforgás. * Hatékonytalan Várni gyors napfelkeltét. Menetrend szerint… * Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél, Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél… Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát. Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát. Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan, Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban * Életösvényen napfelkelte? Ez mi a fene? Csak nem emelkedett elme? * Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül. Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül. Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden… Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen. * Holdsugár adja Életnek reménységet… Napfelkelte jön! Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban. | |||||
| |||||