|
|
|
|---|---|
 |
|
| Néma a hangorkán | |||||
| Ez mind a poétáé…
Néma hangorkán az éjszakai végtelen csendben… Még a szél sem jön be, így a függöny kicsit sem rebben. Jókat írok, és jól használom föl a nagy papírlapom, Majd ő lesz legközelebb a papírrepülő alapom? Rájöttem, hogy írás közben mi is az állandó, apró kattogás! Életvonatommal a sin összeillesztéseken zakatolás… Az étkezőkocsiban sem vagyok nyugodt, itt tovább is írnom kell, De az állandó kattogás magába szív, monotonságba visz el. Félretolnám én jövő öregkort, de csak írásban lehet, Szabadságot kivívni is, aktív tevékenységgel lehet. A poétának kicsit hallgatni kell a néma hangorkánt, Legyőzni, kik kardot rántottak, befogni halász kormoránt! A poéta, a néma hangorkánban is csak harcol, írja igazát, De a szeretet vezérli, míg csak leírja az ég minden csillagát. Ha megírja az igaz hazaszeretetet, fölveszi a kokárdát, Kimegy az utcára és harccal őrzi meg a mi hazánk szabadságát! A szél mindig aranyos volt, állandóan belém karolt, Árnyékom csak jött velem, sokszor bíz’ velem harcolt. Már tudom, hogy a kard lassan kíméletlenül elrozsdásodik, De, a versben, a néma hangorkánban, szép gondolat sokasodik… Vecsés, 2011. április 1. -Kustra Ferenc József | |||||
| |||||