|
|
|
|---|---|
 |
|
| Szeret?k lázadása | |||||
| Eljön az az éjjel, melynek
minden csillaga szívig ég el. Föllázadt szeret?k szaladnak lobogó hajakkal, zenékkel. Nótázva hozza mind a partig görnyeszt? piros drágaságát. Megtárul morogva a tenger s kincseiket mind bedobálják. - Gy?ztél, eljöttünk szerelemmel, ízedet visszahoztuk néked, nosza fogadd bilincseinket, kötözd be fájó szívverésed. Nosza fogadd hát koronánkat, a harangot, sapkánkon a csörg?t, egy zacskó lisztünk s egy marék elbúsult, ragaszkodó szöll?t. Fogadd most-tépett ágainkat, vedd jólcsinált szerszámainkat. Fogadd sepr?nket, tányérunkat, de ágyunk helyett, nesze, magunkat. S füstölg?, parazsas homlokkal fiúk és lányok leguggolnak, fölöttük reszketve ereszkednek pártalanul nagy, teli holdak. S a víz a sok vad ajándéktól kijön értük, elönti ?ket, hanem hiába zúg, zúgása er?sbíti az énekl?ket. A lányok dalát: Tenger vagyunk, keser? só vagytok ti bennünk, - a fiúk dalát: Partok vagyunk, keser? tenger vagytok bennünk. - S a víz habzó, kibomlott kontyán ragyogó holtakat ringat csengve és háborogván emlékezik az elcsöndesült szerelemre. | |||||
| |||||