|
|
|
|---|---|
 |
|
| N? a tükör el?tt | |||||
| A tükör el?tt öltözik. Csupasz,
Akár a frissen megköszörült penge. Nem látta férfi, mégis beleszúrja Kegyetlen tükre minden férfi-szembe. A tükör el?tt öltözik. Gyapjú Kelmét neki növeszt a férfi nyája. Szoknyaként veszi magára a poklot S az ég fodorként hullámzik alája. Hajára aggat mély rejtelmeket, Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát S a férfier? roppant vásznait Ujjai apró szallagokra bontják. Fülönfügg?ül szívünket veszi, Nem hallott zenét csak neki zenéljen És nyelve alatt jéghegyeket hordoz, Hogy forróságát elvermelje mélyen. Lelkiismeretünket gyújtja föl, Hogy szemöldökét véle bekormozza, Tíz manik?rözött méregfogát és Ajkát vérünkkel festi meg pirosra. S már készen van és nincsen rajta más. Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen! Annyira egyszer?en indul el, Hogy sz?nyegére: holt agyunkra lépjen. | |||||
| |||||