|
|
|
|---|---|
 |
|
| Don-kanyari lövészgödörben… | |||||
| Tudok olyan frontokról, ahol a sár megdermedt, a bőrre száradt.
Itt is front van, de itt nincs sár! Jég és hó nézésébe szem megfáradt… Itt már a szemednek nincs izzó, érdeklődő fénye, A végtelen hómező… mit lát, az a mindensége… Korán nősültem, három pici gyermekem vár otthon, Feleségem már meghalt, nélküle van nekünk otthon. Itt a fagyban, bizony mérünk, sokszor, mínusz negyvenet is, Jó lenne valami meleg, néha talán egy kicsit is. Szemben az orosz tüzérek a folyó túlpartján, Mindig lőnek valamivel, a halál rakpartján... Néha, ha nem felhős az égbolt, látni egy hulló csillagot, Oroszok a robbanás hangját adják neki, mint abrakot… Megnéztem a puskámat, mert az bizony biztosítja itt a túlélést, De a závárzat, alig mozog, a fagy belevitte a deresedést. Itt van a komám is jobb, tőlem, tán' tíz méterre, Vissza is kiabált, neki is ez a félelme. Itt járt a százados úr! Fegyverellenőrzés volt, neki is mutattam, De csak a vállát rángatta, hogy a problémámat oldjam meg én magam. Orosz most is lő nehézágyúval, szerencsére nem erre, De lehet, ide fordulnak, és akkor lőnek erre-fele… Látom, hogy az éji köd, már lassan, komótosan de, kezd leszállni, Őrségben, túlra meresztem a szemem de, itt már semmit nem látni… Tárat is kivettem, visszatettem, de a sötétben már nem látni… Nem látom már a csillagok fényét sem, a köd mindent ölel! Nem érzem a lábamat, fázik, jön a hideg, még egy öllel! Tiszteknek a bunkerba, ordonánc vitte fát, egy nagy öllel! Tegnap volt újév első napja, ígértek nekünk ünnepi menüt, De nem ért ide, telitalálat érte a hozó kétkerekűt. Végül is semmit nem kaptunk enni, De panaszra oroszokhoz menni? Gyermekeim és szeretett szüleim, vártok még? Reménykedtek, hogy megyek, vagy ez tőlem kicsiség? Én a múltamtól biz' még, nem szakadtam el, Rátok gondolok most is, nagy szeretettel! Vecsés, 2016. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáik elmékére! | |||||
| |||||