|
|
|
|---|---|
 |
|
| A remény alagútja… | |||||
| (Anaforás, 3 soros zártükrös, háromszoros belső rímes)
Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok, Nincs mese, sokszor lejátszottam már fejben, de csak a koldusa vagyok… Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok. * (Bokorrímes, belsőrímes) Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak, Oly’ az egész, mintha a reménység alagútjai csukódnának… Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak. * (10 szavas) Az alagút sötétje, milyen reményt adhat? Lelkem, milyen reményt kaphat? * (Bokorrímes) Alagút sötétjében ropognak lábam alatt, sóder-kavicsok, Bár én inkább göröngyöt rugdosnák, de itt, ha vennék is nem kapok… Bőszen taposom kavicsot, félek, hogy sötétben, pofont is kapok. * (3 soros-zárttükrös, önrímes.) Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg, Hangja behatol az agyamba csak azért, mert egyedül benne hetyeg… Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg. * (Septolet) Hogy szemet ne nyissak, Mit se lássak? Nyafogjak? Sírjak? Alagút… remény, Te kemény Eszmény… * Fényre sóvárgás értelemtelen, Alagút kijárat? Értelmetlen. Ha jól hallom a hegyoldalban röhögcsél a halál, Ebből már tudom, hogy várja, mikor éltem már elmáll… Reményalagút falán kitapogattam, ott olcsó képek… Meg vannak giszszobrok is, mint sötétben nem is élő lények. * (Senrjon) Kapuk nem nyílnak már meg, De mögöttem, záródik élet! Remény alagút? * (Senrjú) Életem romlás, Szürkeség és papolás. Vaksötét egy lét… * KÍNAI= ’Vágyódás délre’: Tizenhat szótag "Shiliuziling"; 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végte-len) Már Én nem jutok ki hamar… Vakablak, Értelemzavar. * KÍNAI=’Vágyódás délre’: Huszonhét szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen) Mint, rideg Sírban, nincs fényben… Koldus vagyok, lepelben, Morzsák! Vad könyörgésben… Elfoszló ködben? * (Apeva) A Setét Nem múlós! Remény nyúlós… Hitvány az éltem. * (HIAQ) Pókhálós alagút Szeretetet, nem-igen ad… Remény is kifakad. * Ebbe a remény-sötétbe, sötét rongyba tekert, sötét létem van, Azt persze nem tudom, hogy elmeséléssel, most akkor igazam van? Ha-ha! És még mennyien vannak, akik errefelé kóricálnak, Ők is az én sorosomat élik, hogy még kicsit éljenek mának… Kilátástalan a remény labirintusa, sötétbe csak jobban belemerülők, Itt kapálózok sok mássokkal együtt, de ez nem vigasz, én lassan beleőrülök… (Anaforás, önrímes) Érzem már, hogy a remény a hitem meggyalázója, pedig én hű voltam, Érzem, hogy zsibbadt szám tovább is csak imázik, pedig föltétlen hű voltam! Vecsés, 2016. szeptember 5. - Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. | |||||
| |||||