|
|
|
|---|---|
 |
|
| Vadászpilóták… 7/7. | |||||
| A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…
Thélis kapitány temetésén, mind ott voltak, körülvették a sírt, És a kemény lég-harcosoknak a szeme kivétel nélkül… kisírt. Amikor a szertartásnak vége volt, a repülőtérre mentek, Mert Herbillon zászlós és Maury hadnagy felderítő páros lettek… Jeges tűk nagyon szurkálták a zászlós félig fagyott ujjait. Bár próbálta összedörzsölni csak, hogy csökkentse fájdalmait. Ellenséges terület felett voltak, és hogy csökkentsék a kockázatot, Hatezer méterben állapították meg a repülési magasságot. Viszont látta, az ismerős tájakat, a száznyolcas magaslatot, Azt ahol most az ellenség letáborozott, a rozsnyi fennsíkot. Ebből a magasságból nézve a föld vonalai alig mozdultak, A teljes sebességgel haladó gépben ők is csak alig mozogtak… Föntről a föld vékonyas, szürke szálakkal, országutakkal, Hol vékonyabb, hol kiszélesedő szálakkal, a folyókkal Volt kihímezve, mint valami direkt csodálni valókkal. Herbillon megfigyelő időnként felemelkedett az ülésből, Mert el is zsibbadt, de inkább csak megszokásból, mint meggyőződésből. A kábultság, olyan közönyőssé tette… A veszély gondolata meg elkerülte. Látott alant egy léggömböt. Maury egyszer csak hátrafordította a fejét, Ő gyors mozdulattal, a léggömb felé mutatott. Látta pilóta igenjét. A pilóta tartósan nézett lefele… ő is arra nézett, És meglátta, hogy a mélyből több folt nagyon gyorsan emelkedett… Olyan érzés uralta el, hogy egy vad darázsraj közeledett. Ezek a foltok, amelyek néha, csak felvillantak tükörként, Az acél tükröződése volt, a napfény rájuk vetültjeként. Nagyon úgy tűnt, egy német őrjárat várakozott rájuk. Összesen öt gép volt, ezzel jó is volt a számarányuk. A zászlós megtanulta a távolságokat felbecsülni És látta, tudta, hogy az ellenség el fogja őket érni Kivéve, ha ilyen magasságig nem tudnak felrepülni… Maury megkísérelt a légbe, még magasabbra fúródni, De a motor kihagyott, gép engedetlen mozdulatai Megértették velük, itt nem lehet fölfelé menekülni… Közben a barna foltok folyvást-nagyon növekedtek, Igyekeztek és a légtérben magasságot nyertek. Jean látta a kurta szárnyakat, tömzsi profiljukat, És megértette, már repülik az újabb típusokat… Készenlétbe helyezte a géppuskáját, Precízen lesüllyesztette páncéltornyát, Közben tüdeje fájt, erőltette magát. A pilóta, aztán lejtette a gépet nagyon hamar, Ami a sűrűbb levegőben úgy zúgott, mint a vihar… Azt érezte a hideg majd' lefagyasztotta a kezeit, A zuhanás áramlata gátolta a lélegzeteit. A németek bíborvörös golyói Repülőjük oly' ad ugrálásai, A német gépek szédítő táncai… Közben, már felébredtek reményei… Hirtelen „részegesen” csodálkozó örömöt érzett, Mert Maury a zuhanásban nem törte össze a gépet, Sőt túlhaladtak, az ellenséges vonalakon, Szerencse-palást beterítette őket, vakon. Nyugalom, azonban sosem tart hosszú ideig. Béke sohasem tart, csak nagyon rövid ideig… Három fekete-keresztes monoplán közeledett feléjük, Szembe, francia oldal felől jövet, szinte jöttek eléjük. Az öt harci gép hátulról is támadott… csak jöttek beléjük… Az ellenségtől nyüzsgő űr, Jeant elkápráztatta, Mert ez volt a kétágú rettenetes fogó… csapda. Látta, tudta, hogy ebből kimenekülni, csak vágya… Maury megkísérelt rést találni a repülő-falakon, Melyek gyors, töredezett mozdulattal voltak a nyakukon. Maury bármerre igyekezett, fordult, furakodott, Az ellenség rögtöni mozdulattal, parírozott. Minthogy ebben a szempillantásban újabb gép került éppen eléje, Egyetlen rántással ráirányította a gépét, hogy megy beléje… De ám, mégis… A kormánykerék vad lökése megreccsentette a gépet… Maury látta a pilótát, aki kormányt elengedve várta a véget… A sűrű levegő, elsuhantatta egymás mellett... két repülőgépet… Közben már a Marne folyó fölé értek, Melynek a túloldalán… megmenekültek. De a pilóta egy pillanatig habozott, gépét merre irányítsa, És ekkor legott, váratlan, erős fájdalom harapott az oldalába. Szívében most támadt fel a mentő életérzés... érezte csodálkozva. Fáradt volt már, remegő ajkaiba harapott, hogy legyőzze a gyengeségét, Hidegtől nagyon merev kézzel, görcsösen fogta emeltyűt és levitte gépét… Ez az erő jelentette a halálküzdelem pillanataiban a létét. A landolás után, gép már a kemény, füves földön gurult, Hogy elkiáltsa őrjöngő örömét, Jean felé fordult. A hátsó kabinban a széllökések egy élettelen fejet táncoltattak, Melynek a bal halántékából a vöröses-rózsaszínes habok bugyogtak. A zászlósnak is kijárt… szép sírhely kellett. Ott nyugszik örökre… kapitánya mellett. -VÉGE- Vecsés, 2015. augusztus 19. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam. | |||||
| |||||