|
|
|
|---|---|
 |
|
| Vadászpilóták… 6/7. | |||||
| A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…
Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott… Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott. Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket, És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis „lázas” jókedvet. Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe. A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le. Ez, a nap ébredésének a pillanata volt, Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott, Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott. A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt, Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt… A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki, Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi… Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott, Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott… A lába megroggyant, ájultan a földre bukott. Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét, Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét, Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét… Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát, Majd lecsúszott… amíg lába érintette a föld porát… Halotti csend uralkodott mezők felett… Thélis kapaszkodva felegyenesedett. A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta, Semmit sem értett, üres volt… nem volt semmi gondolata. A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai, De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai. Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát, Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását… Bal oldalából langyos forrás csörgedezett, De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt… Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön… Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön… Szomjas volt… beleharapott a harmatosan zsíros fűbe, Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve. Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal, Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére… patakokkal. A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba… Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította… Vecsés, 2015. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam. | |||||
| |||||