|
|
|
|---|---|
 |
|
| A csend sutyorog | |||||
| A csend átölel és erős markával fogva tart,
Kizárja belőlem, mellőlem a vad csatazajt… Fülembe sutyorog, nagy mocskosságokat, Majd lesz itt még ordítás… csapkodásokat. Markol és a lelkemben lehullott falevelet sepreget, Én meg csak nézem a földig logó, sötétedő felleget. A csend, mint a csendes eső, rám szitál, de szüntelen, Én meg csak várom, hogy történjen valami hirtelen. Lehetne ordítás, kiabálás, netán öröm sikoly! Vagy lehetne más zaj, szokatlan és rettenetes, mégoly Hatásos, hogy valami történjen, változzon? Csend, mint pókmagány, vágyok, nehogy behálózzon! Fülzúgás csendem, rájöttem, maga a mocsok! Nincs, elöl- hátul semmi zaj, én meg hallgatok! A csendem tam-tam dobon játszik, csak úgy veri...dallam bennem elmállik! Kitörök, ki kell jutnom a zajba és akkor utunk végleg elválik. Bízok benne, lesz még nóta, lesz még örömordítás! Vagy ha nem, akkor ez is csak az… egy élet ámítás… Vecsés, 2013. november 23. - Kustra Ferenc József | |||||
| |||||