|
|
|
|---|---|
 |
|
| Távolban él? kedvesemnek | |||||
| Mikor az éjszaka árnya szemedre szür?dik
s ablakodon csoda-pillangók raja zöng odakünt: kék raja zsong, repes és muzsikál odakünt: megbontod patyolat kicsi ágyadat, isteni gyermek. Tarka ruhácskádat ledobálod olyankor, hosszú rózsaszín ingecskébe buvik sima tested, (el?bb karjaidat s fejedet fúrod bele, majd zsenge csip?dre csúsztatod és combjaidat födöd el) s míg a tükörlap fátylas, ferde tavába tekintesz, arcom gyúl ki mögötted, el?tted: engem is ott látsz víg mosolyommal, érzed, amint fura versek csurgó mézaranyával töltöm meg szivedet s puha szádat. Majd sóhajtva led?lsz s lehunyod szemedet. Halk nyüzsögés remeg át a szobádon. Tünde driádok tünnek el? s lépkednek olyan finoman, mintha szirom libbenne le halkan a májusi f?re, ágyad elé áll, ül valamennyi, úgy virraszt mosolyogva: kardliliommal kergetik azt; ami árt, sással hessegetik tova azt, ami sért, suhogó somfahusánggal ?zik el azt, ami fáj, hajadra lehellnek s az tele lesz pici kék nefelejccsel, kebledet simogatják dús, puha bodzavirág pamacsával, csillagokat szórnak párnádra, parányi bokádat, térdeidet harmattal s szegf?olajjal permetezik. Fitosorru manók jönnek síró, kacagó fuvolákkal, boglyas törpék kókuszhéj-heged?kkel, rózsavonókkal, nyaldosó muzsikájuk csiklandozva füröszt, mint nyári melegben a b?rödön átlocsogó víz s lágyan ring már tested a dunnapihék közt, hóarcod kipirul s nedves szád nyitvafelejtve piheg s akkor már duda vijjog, hull és hull a virág, bimbók zápora verdesi lángragyulladt nyoszolyádat s álmod tündérnépei arcraborulnak el?tted, hogy meglep a zsibbadt teljesedés... - - S mindez azért van, mert engem szólítasz kedvesedül, költ? kedvese vagy te: illet téged e pompa, illet ez illat s illet a vers muzsikája s minden fény, láng, kéj, amit élet adott s ezután ad. Gerlebugás ütemén, lobogó cseresznyeszirom-fiatalság ágyán ringatlak, kicsi Sz?z. Tele van szerelemmel a szívem. | |||||
| |||||