|
|
|
|---|---|
 |
|
| Múlt | |||||
| Versben és senrjúban…
Az időm erős karja szorításában vagyok, Szabadulnék, ezért én lobbanó tűzet, szítok… Pardon! Szítanék én, de hogyan is kell? Nem tudok... Magamnak én tartozok… így a múltamért fizetnem kell? De, sajnos harcban állok a vörös szőnyegem szélével… A lelkiismeretemmel intézzem… éljek békével? Sétálok magamban a sáros betonúton, Csúszkálok, és csak merengek a rég elmúlton. * Rejtőzik a múlt, Sírástól, fátylat látok… Érzelemsodrás… * Mérgezett a múlt? Fakuló nappali fény! Boldog… ízetlen. * Vágyak eltűntek, De feltűnnek emlékben. Lélekdarabok. * Rájöttem már, múltban nincs benne a felejtés! A múlt maga a dicsőséges emlékezés. Keresem önön magamat és ez nem kevés. A múlt szavai talán bántóak? A válaszok tán’ meggyalázóak? * A lét világa, Tán' lehet meggyalázó? Világ színtelen… * Múlt kutatásban Percek csak vánszorognak. Kevés a jó hír! * A múlt való' szépsége, miért akarnánk, hogy eltűnt legyen, Nem lehet, nem kívánhatjuk, hogy a múlt feledésbe menjen… * Régről álmodunk, De valósan megtudni? Rettegés ural? * A múlt adata Mint zsarátnok, csak éget? Múlt az alapod! * Kiáltani a Múltnak nem-e lehet? És? Ott úgysem hallják… Sors-utunk még nem vezetett soha sima utakon, Soha nem volt, hogy csak túl lettünk volna fájdalmakon… Folyt már biztos mindenki a szeméből fájón a sok könny, Akik meg nézték, csak mutatták az érzést, ami közöny. Már sokszor futottak vakvágányon a remények, Aztán nem lett semmi és csak a múltba süllyedtek. Ahogy melankóliába estünk, ők öleltek… * A múlt lakása Árnyékvölgyekben ásott! Valónk határa. * Az élő világunk a múlt ellen nem nyújt védelmet, Ezért ne utasítsd el a reménykedő vélelmet, Hogy múltban találsz finom, építő lelki élelmet… Vecsés, 2015. november 30. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||