|
|
|
|---|---|
 |
|
| A csend hallgatja… | |||||
| Ahogy csendben megül a néma, csöndes este,
Látszik a sok hallgatag, fénylő csillag teste… Lágyan, csöndben körbe ölel az este keze. A csend hallgatja a vadul süket csöndet, Mozdulatlanság, kiszívja az erődet… Eltakart napsugár égeti bőrödet. Gondold végig éltedet… meghökkentőket, Karácsonykor rád tukmálják primőröket… Már sosem találod… fagyba veszendőket. Vak csöndet hallgat a harsogó rádió, Csendesen koppanva hullik le a dió… Csendben hallgatod, az életben mi a jó! A csend rafináltan csak ül és meghallgatja a zajokat, Állatkertben tán' már rothadt banánnal etetik majmokat… Elmulasztod életedben a fölséges pillanatokat? Maga a csend, a harsogó szférák zenéje, Közben vízcsepp sodródik szivárvány szélére… Gondolj a csendre, mint a léted egészére. Az életben csak botladoztam, oly' csendben, többnyire egyedül, Utólag érzékelem, nem éreztem magam csöndben, remekül… Csendben megmondták az öregjeim, az élet csak úgy elrepül. A csend hallgatja, ahogy hazában terjed a penész, Ebben a csöndben olyan megfoghatatlan az egész… Pedig a csend már tudja, előbb-utóbb, hídba lemész. Ha bekapcsolod a rádiót, melegszenek a picike csövek, De nem szól, Te meg hallgatod a csöndet, bénán ülve, mint a cövek… Bánatod csendben dühöng, nincs hatása az érzéstelenítőnek. Csendben, mindent látni lehet, utcai lámpák fénykörén Fakadó amorf árnyak, csendben… játszanak járdánk kövén… A többit, csöndben látom én a tiszta holdfény üstökén. A létem végén, valahol, vak csendben, nyitott kapu vár, Szerintem minek oda zaj, azon a kapun, nincsen zár… Ott már csak mélységesen csendes csönd van, végső magány vár. Vecsés, 2016. január 25. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||