|
|
|
|---|---|
 |
|
| Múltba révedés… 1/2. | |||||
| Múltunkba révedés, maga a lélek haladék!
Mindenkinek más az átka, de van-e menedék? A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő, Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő. Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa, És még abba is benne van milliónyi szálka. Válaszra várva nézzünk fel arra... kék égre, Révedjünk el eme végtelen messzeségbe Elmerengek, nagyon imádkozok fel a mennynek, Gyógyuljanak be a múltbéli fekélyes sebek. Fenyőfa, pázsit, holdvilág, napsütés, most ne beszélj másról! Hóvihar, esőfelhő, sötét árnyék, hallgass el, de mától! Száraz szemmel nézem, felhősödik és nem zavar a közelgő Halál, ki kaszájával közelít és hízelegve esdeklő. Már nincs, de volt az életemben sok-sok antitézis, Fenik a kasza élit, még tán' van más út… azért is. Múltfáklya újra, meg újra fellobban. Bennünk a vágy terjed. Szétáradóan. Vecsés, 2013. november 2. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||