|
|
|
|---|---|
 |
|
| Itt az utolsó levéltánc… | |||||
| Komoran támad az ősz, metszőek a színek.
Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek? Ősz jő és átveszi a totális hatalmat, Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat… Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc… Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc, Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak. A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket, Szegény levélkék már nem éreznek örömöket, Őket a nyár már nem élteti, Földet mindannyiuk eléri. A fakóró magára marad, egyedül didereg, Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg. A sároskás úton felfröccsen a zivatar. Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar. Már csak röpke sóhajtás a nyár. Táncos belépésre az ősz vár… Már hajnali ködben ébredve kel a lélek, Aranyló, őszi levél halom… ez már tények. Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn, Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn. Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép, Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép. A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában. A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát… Én még lefekszek a földre őszies ég alatt… Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt. Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József | |||||
| |||||