|
|
|
|---|---|
 |
|
| Sors végén | |||||
| Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet,
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett? Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet. Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján, A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán… Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján. Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok, De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok. Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén. * (sedoka) Nagyon mennék már Tovább, itt nincs mit várni. Más tájat kéne látni. Úgy indulnék már, Jaj, nagyon unom peront. Bízok, várnak még újak… * (10 szavas) Vágyom, még zakatoljon vonatom, Közben nem öl meg az unalom? Látok egy nagy csapat kóbor kutyát, Peronomhoz jönnek a nemjóját! Talán, nem bántanak, az áldóját… Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban, Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában… Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból? Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból. Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én? Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén? Egy életvonaton osztozok én, önmagammal, Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal... Egy életvonaton osztozok én, önmagammal. * (HIAQ) Ez cudarul cuki Kilátás, szerelem vagy más… Rafinált a jövő. * Öregek mondták, hogy örüljön az öreg, Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg… Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||