|
|
|
|---|---|
 |
|
| Orvul lopakodik az este? | |||||
| Sunyin, orvul lopakodik az este,
Sétálót, mindent beterít sejtelme? Menekvés előle nincs? olyan beste. Én próbálom és vigyázom a sötétet, Temetem a nappali keserűséget. Ahogy a fény-sötétet nézem, oly? ferde? Mintha nem látna elég jól, ember szeme. A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony, Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony. Merengve, tán? lopva pillantok az égre fel, Majd gondolatom napfényben, reggel újra kel. Fényben volt aktivitásom, a semmibe lohad? Olyan lettem, mint egy kis félő, elbújt apróvad? Rejtőzködnék, ebbe az árnyék lesz minden világban, Bolhák is alukálni mennek a szomszéd cicákban. ?Sötét? lesz a társaság, később majd a fény is felgyúl. Hogy leszek majd láthatatlan? visszavonhatatlanul? Én, mint mamlasz balfácán, a süllyedő tutajon Evickél a fényfolyón, és sötétbe átoson, Magamra húzom az éjsötét-fekete leplet, Így el is bújok, magamra zárom a ketrecet. Utcai lámpák fénye beterül az ablakon, Beborítja az irathalmomat az asztalon, Felhangosítja érzésem a múló fény nesze, Este, sötétben már elhalkul a tücsökzene. Nézem a Göncöl szekeret, lüktető érverésem, A Tejútra vágyik, hevesen, zabolátlan vérem. Ez a vágyam, mint fa szerszámos kamra, úgy korhad, Eme hő vágyam is csak? csak fekete lyukká porlad? Most úgy tűnik, hogy egyedül vigyázom a sötétséget, Így van módom átélni a megélt sok keserűséget. A setét, még a távolságot is ellopta tőlünk, Így a Tejútra, Göncölhöz, meg sehová nem megyünk. Az éjsötétbe burkolódzva, testem borzong? Jó lesz reggel, majd az ébredő világ? zsong-bong. Reggel majd a sötét, mint faágról lesodort levél, lepereg, Lelkem meg, ha majd kelő napfényt lát így tovább már nem kesereg. Vecsés, 2013. március 03. ? Kustra Ferenc József | |||||
| |||||