|
|
|
|---|---|
 |
|
| Ha . . . | |||||
| Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa h?tlenséged! Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája: Let?nt boldogságom sötét fejfájára. Oh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek, Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet, Liheg? ajkaim nem átkot szórnának Csak örökre Téged, Téged csókolnának. Oh, ha tudtad volna, mennyi dics?t, szépet Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked, Nem törted vón' össze sóvárgó, bús lantom: Elmerengnél sokszor annyi édes hangon! Oh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot, Mely elrabolt t?lem egy tündérvilágot: Megtörne a szíved, megtörne a lelked, El nem bírnád soha azt a nagy keservet! Vándorlok kifosztva mindenb?l, mi drága, Fenyeget egy élet sivár éjszakája... Gyenge rózsat?r?l hova lett a rózsa?... - Verje meg az Isten, ki letépte róla! | |||||
| |||||