|
|
|
|---|---|
 |
|
| Visszaveszem, leányka | |||||
| Visszaveszem, leányka,
H?ségi eskümet, Visszaadom, leányka, E néma búcsúcsókba, Ímé, szerelmedet. Engem vándormadárként Sejtésem visz tova, Lelkemnek kell csapongni, Számomra megnyugodni Nincsen rév, nincs haza. Mért álljon esküvésünk Halvány rémképe még, Int? bú- s gy?löletre, Míg így majdan helyébe Békélt emléke lép. - Úgy-é, sz?d, mely enyém volt, Azért nem gy?lölend, Hogy a vándor megállott Csodálni a virágot S útját folytatni ment? Úgy-é kebled, leányka, Mely engem kedvele, Nem fog átkozni most sem, Tovább maradni hogy nem Engedte végzete? Úgy-é bár, nem hiszed, ha Más majd hívebb leszen, Hogy az tán többet érez, Mint én, s mit keblem érzett, Nem is volt szerelem? Hol van dal, mely megígéz S aztán nem hangzik el? Hol végtelen szép álom, Örök szín a virágon, Siratnunk mit nem kell? Arcád a hulló csillag Volt éltem éjjelén, Mely tiszta ragyogással Egy percig ég s alászáll, Mint játszi tünemény. És én, ki láttam útját, Könnyezve követem, S emléke mindörökké, Mint égi jelenésé, Oly szent marad nekem. | |||||
| |||||