|
|
|
|---|---|
 |
|
| Vakvágta a jövőbe… | |||||
| Filozofálgatás a jövőről
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt… Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt… Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége? Lovak patája alatt porzik a beton, a fű, Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű. Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz. Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő? Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy? Lehet előre menni, sétálva, botorkálva, Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva! A lovak a sors kocsijába vannak befogva, Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora. Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás, De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás! Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni. Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba, Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba. Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod… Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe, Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe, Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre És utadat folytatni tudod a holnap szépibe. Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat, Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat. Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját, Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát. Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert, De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert. Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő. Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő. Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz! Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba. Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva, Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova? Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem? Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem? Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe, Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre! Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak… Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának! Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek. Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük, Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk… Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha? A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha? Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak? Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak? Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül. Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül. Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök, Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögők… Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte, Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte. Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom. Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom. Az életben, e korban már ajándék minden óra, Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra… A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik. Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik. A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség? Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét. Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted, De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled Az új helyzetet megítélni, Jó lesz-e ezt, újat megélni? Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled, Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd, Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék, Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék... Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen… Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem? Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk… Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk? Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók, Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók! A tegnap álomköltemény, A ma tán’ élt életregény… A holnap pedig… vakremény. Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József | |||||
| |||||