|
|
|
|---|---|
 |
|
| Ceruzacsonkom 2. | |||||
| A poéta munkaeszköze…
Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom, Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm… De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm. Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek, Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek… Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek. Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már, Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már… A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen, A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen… A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra, Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása… A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok, Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók. A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni, Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni. Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni. A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni, A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni, Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok, A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok. Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József | |||||
| |||||