|
|
|
|---|---|
 |
|
| Ifjú karok kiköt?jében | |||||
| Gyulladj föl karcsu, piros Fároszom,
Fiatal évek büszke toronyrabja, Lángoló arcod pírban hogy fogadja Dacos arcú, vén bolyongóját Földöntúli, titkos, ?s tengereknek. Hol ájult, szent kiköt?kben szeretnek S lecsavarják az Ég rossz lámpáit, Hol lángolnak Napok gyanánt a csókok, Onnan jött meg a te bódult hajósod. Szökött, futott, hogy szent, ellopott Éjben Mesékkel és csókokkal bújjon el Friss karjaid meleg kiköt?jében. Aromáját számon mért keresed Exótikus illatu, messzi n?knek? Minden más n?t azért csókoltam én, Hogy buja, nagy virágzásban el?tted Büszkén álljak tudós kert? szívemmel. Ezer virágot nyit a szerelem S én összeszedtem valamennyit: vedd el. Titkon, míg vén arcom simogatod, Ifjú lyányság-kincseiddel ne kérkedj, Látod ezt az er?s bordás hajót, Alig születtél, hogy elindult érted S világokat járt, hogy hozzád térhessen S nézd vakító, nagy gyémánt-hitemet, Benne ragyog hozzám-hajlandóságod S nézd e rabolt, telt aranyserleget, Felében vér, felében Te jóságod. Éveink számát ravasz, kis fejed Mért vonja, tépi, töprengi, bogozza? Hozzám-vénül?n el kell majd hogy érj, Bolondságok közt fogyva, okosodva, De Te leszel legszeretettebb asszony. Minden más asszonyt megloptam miattad. Ha csókunk közt titkos jajok riadnak, Légy büszke, boldog, kacagj föl, örülj: Urad siratják: engemet siratnak. S ha kisért a kiváncsi szerte-vágy, Öld magadba, mert úgyse lehetsz másé. Kiköt?jéb?l édes szerelemnek, Csudának, szépnek, mámornak és jónak Nincs Isten, Er?, Csók, Csoda, Halál, Mely kivontassa briganti-hajómat. | |||||
| |||||