|
|
|
|---|---|
 |
|
| A tükör | |||||
|
Én a tükör vagyok! Meglátod bennem önmagad, A képem nem torzít, nem nagyít, de nem is tagad. Nem hazudhatok neked, mint megannyi "jó barát", Érdekb?l fényezve fejedre rozsdás glóriát. Úgy lásd, amint van, habár nem túl szép a kép, tudom, Amit te ott látsz, neked is, nekem is fájdalom. Hazug ajakkal hirdetsz szent igét, szent erkölcsöket, Felrúgva esküt, Istennek szánt tiszta életet. Megpróbálod hamis alkuba vonni Uradat! Hát tenéked nem szent törvény a TÍZPARANCSOLAT!? Hova lett hited, szép szavad meggy?z? ereje, Ha a szíved hazugsággal, hamissággal tele? Hirdeted a jót, és mégis megteszed a rosszat. Hajszolod a sátán ócska kincseit naphosszat. A hatalom, pénz és pompa, ez nálad az érték? Önzésed ködében valahol elveszett a mérték. Jó neked a mocsok, posványos erkölcsi fert?. A sötétben már nem látszik a fától az erd?. Hova lett bel?led a hit, égi szent akarat? Miért dobod el Istent, s az igaz barátokat? Én a tükör vagyok! Meglátod bennem önmagad. A képem nem torzít, nem nagyít, de nem is tagad. Én még itt vagyok! Összetörheted a lelkemet, Cserepeiben ezerszer látod majd vétkedet... | |||||
| |||||