|
|
|
|---|---|
 |
|
| Várakozás... | |||||
| Várok csak várok, néha kiáltok,
Törjön meg végre a rám szabott átok! Törjön meg végre a rám szabott átok! S akkor többet nem kiáltok. Szinte még gyerek voltam, Mikor egy hatalmasat csalódtam, S az id? megállt körülöttem, lelkemet önsajnálatba kergettem. Kellettek célok, melyek kihívást jelentettek, hogy azokra figyeljek, s nem arra mit velem tettek. Építettem valamit, ami romokba d?lt, S a semmib?l merítettem ismét er?t. Várok csak várok, néha kiáltok, Törjön meg végre a rám szabott átok! Törjön meg végre a rám szabott átok! S akkor többet nem kiáltok. Mély a gödör, mi fogságban tart, De kimászok nyomban, nincs mi visszatart. Céljaim közelednek, s mindig kicsit nehezednek, Lelkemben új t?z gyullad, és ismét nevethetek. Majd két éve, hogy egyedül élek, Szinte csak vánszorognak az évek, Melyeket most kihasználok, S céljaim elértével újakat találok. Várok csak várok, néha kiáltok, Törjön meg végre a rám szabott átok! Törjön meg végre a rám szabott átok! S akkor többet nem kiáltok. Nem mondom, hogy hibátlan vagyok, De a vágyaim igen is nagyok, Küzdök az álmaimért, S ha elesnék, majd ismét talpra állok. Talpra állok, s a hölgyre rátalálok, Megtörhet végre a rám szabott átok, Igen, talán szerelmes vagyok, Hisz ennyi csak mit most neked adhatok. Várok csak várok, néha kiáltok, Törjön meg végre a rám szabott átok! Törjön meg végre a rám szabott átok! S akkor többet nem kiáltok. Talán egyszer rád találok, S ti kik ezt olvassátok, Tudjátok meg, az élet áldás, S nem átok! | |||||
| |||||