|
|
|
|---|---|
 |
|
| Hiába hideg a hold | |||||
| Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk ütött S szent láz verte az éjszakát, Melybe két, szép, nyomorult embert Terelt be a véletlen Id?, A sokféle Id?nek eggye, Irgalmas, bolond, dús Id?, Mely asszonyommal összehajtott S melynek azóta nincs mulása. Ég? sebek az Égen s fázva Suhog itt a földön a palást, Suhog utánunk a palást, Szomoruságunk hosszu palástja, Éjszínü, királyi mezünk, Pirosló, bús szerelem-sujtással, De elöl meztelen csillogunk, De szabad mellünk kivilágol. Nincs már Közel és nincs már Távol. Régi asszony s régi legénye Úgy suhanunk, úgy simulunk, Úgy hull reánk a h?s Holdnak fénye, Úgy borulunk, úgy remegünk Egymásba, mintha soha-soha Kett? nem lettünk volna ketten. Mindig ezt az asszonyt szerettem, Szájában és szívében voltam S ? volt a szám s az én szivem, Mikor ittasan kóboroltam, Kárhozottan a váradi éjben, Mikor már eltemettem a trónom, Pórrá paskolt a suta Sors És voltam a senkibbnél senkibb. S akkor volt, amikor ? ment itt, Hozzám-hajtott, édes némberem S akkor volt, amikor nagy-ámulva Tárta ki karját két szakadt Egy-ember és megint egy lett újra. És nem is volt ez szerelem, Csak visszaforrás újra itt, E választó, bitang id?ben. Kósza id?ben, kósza n?ben Láttok azóta, ha akartok. Egy-bennünket cibálva tép Az egy utcáju Id?, e zsarnok. Hiába, az asszonyom meg?szül, Hiába, hogy én megkopok, Hozzánk jártok még irigyelni. Csillagunk a hideg Hold. Lelni Se lehet csillagot hidegebbet, De bennünk ?sz hajak, csorba dalok Szeretnek és forrva szeretnek. Senki sem érti, mert sohse volt ez S szomoru palástunk elnyulva kacag, De meztelen el?nk csillogva az éjben Eggyen, nagyon, új és új ájulással, Eggyen, nagyon, örökre összetapad. | |||||
| |||||