|
|
|
|---|---|
 |
|
| A Békés B?ntelen | |||||
| Szemedbe nézek,
s fejembe lát a fájdalom, Hogy szeress, hogy csókolj, tudom el nem várhatom. De megismerni úgy kívánom édes íz? lelkedet, ha t?lem ezt is elveszed, az ?rület lángja eltemet. Bámullak, de pillantásod t?lem, Rabló begyár! elmarod, de rád nézni újra, gyáva eb vagyok, hisz tudod. S ha fülembe nyargal csikóstul édes cseng? dallamod, rút, megtiport arcomon, egy másik világ felragyog. Csóválja tépett farkát az ütlegelt kiskutya, kihez megbocsátván b?neit, nyájasan szólt az ura. úgy várom én is a gyengéd, barát szavakat, s ha megbocsátasz, én fogadom, mint t?zt?l izzó csókodat. De máshoz szól az ének, s én a békés b?ntelen, megbocsátást nem találva heverek bús szívemen. | |||||
| |||||