Salamon Király "Énekek Éneké"-b?l vettem ezt a részletet. De
csak félig a bibliáé ez a vers: félig az enyém. Keveredése a
költésnek, utánköltésnek és m?fordításnak.

A MENYASSZONY:

Immáron szinte aludtam,
de lelkem még nem aludt.
Most szeret?m szava szólít,
? zörgeti künt a kaput:
- Húgom, gyönyör?m, jegyesem,
galambom, szép jegyesem,
nyisd meg el?ttem a házat!
Harmattól gyöngyös a fürtöm,
az éjszaka harmata áztat.

Feleltem én neki, mondván:
- Nincs rajtam semmi lepel,
mezítelenül vagyok íme,
és most öltözzem-e fel?
Megmostam lábaimat,
friss vízben lábaimat
és most a porondra tiporva
szennyezzem-e újra be ?ket,
újra keverjem-e porba?

Benyúlt, motozott a nyiláson
mely ajtómon vagyon.
Fölgerjedt érte a bens?m,
megindult rajta nagyon.
Serkentem nyitni neki,
ajtómat nyitni neki:
jöjjön be szegény valahára!
Ujjamról folyt vala mirrha,
csepegett a kilincsre s a zárra.

Sarkig megtártam az ajtót,
és vártam rá odabent.
De elfordult vala t?lem
és szótalanul tovament.
Én lelkem könnyre fakadt,
keserves könnyre fakadt:
kerestem és nyoma nem volt,
nevét kiabáltam ezerszer
és szava, válasza nem volt.

Megleltek engem az ?rök,
kik ?rzik a k?falakat,
megfogtak engem az ?rök
s megvertek a k?fal alatt,
ütöttek a fegyveresek
dühödten, a fegyveresek,
kik járják körbe a várost,
köntösömet lecibálták:
jaj, merre megyek, hova már most?

Város leányai, kérve
kérlek mindannyitokat,
Jeruzsálem sz?zei, kérve
kérlek mindannyitokat:
Ha drága szerelmesemet
látjátok, kedvesemet,
mondjátok meg neki szembe,
az ? betegje vagyok csak
s beléhalok a szerelembe.

LEÁNYOK KARA:

Beszélj,
tündökletes asszony,
ó, asszonyok éke,
beszélj!
Különb-e talán
jegyesed, mint
más jegyesek,
hogy bánatod
ekkora mély,
s így elhagy a béke?
Különb-e szerelmed
más szeret?knél,
hogy minket ilyen túl
megkönyörögsz,
ó, asszonyok éke?!

A MENYASSZONY:

Ő: mint a rózsa, pirosló
és mint a rózsa, fehér,
kit?nik ? tízezer közt,
mindenkivel felér,
homloka tiszta arany,
választott drága arany,
a nap sugarára hasonló,
fodor haja éjfeketén
villog, akárcsak a holló.

Az ? szeme, mint vízerecske
partján puha, tiszta galamb,
mint friss tejben fürödöz?
szépszín?, tiszta galamb.
Orcája: selyemsima, lágy,
és dús balzsamfüves ágy,
telistele jószagú sarjjal.
Ajka: húsos liliom,
csordultig mirrha-olajjal.

Az ? keze: henger aranyból
s rajta topáz-berakás.
Teste: zafír s elefántcsont,
domború csontfaragás,
két márványoszlop a láb
s arany oszlop-alapzat alább,
hogy rajtok biztosan állna.
Szálas termete: cédrus,
magasba-szök?, sima pálma.

Tekintete, mint a Libanon
és szája, ha csókja becéz,
édes akár a meleg tej
és ínyje, akárcsak a méz.
Ily édes az én szeret?m,
ily ékes az én szeret?m,
akit szavaim tova?ztek.
Ilyen ?, ilyen ?, ilyen ?,
lányok, jeruzsálemi sz?zek.

LEÁNYOK KARA:

Beszélj;
tündökletes asszony,
ó, asszonyok éke,
beszélj!
Szép jegyesed
hova fordult,
merre terelte
az éj?
Merre vagyon
neki otthona,
házavidéke?
Hadd kutatunk
veled érte, amíg
föl nem leled,
asszonyok éke!

A MENYASSZONY:

Kertjébe vonult bizonyára
s ott várja, hogy én keresem,
balzsamfüves ágyai közt jár
az én szeret?m, jegyesem.
Szerelmesemé vagyok én
s ? az enyém. Jegyesem,
ki bolyong a mez?n, a vadonban,
legeltet a dús liliom közt
és dúslakodik liliomban.

...

Te, ki szomorú lényegemmel
kezdett?l kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg t?zzel
az én csóktalan homlokom.

Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet -
Mindenkit?l csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.

De szeretet-csók nincs szivökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a multé,
minden ember-arc idegen.

Csak Te osztod a csókot mindig,
csak T?led van, ki lángra kap -
Te a természet ?s szerelme,
ujjongó-lelk?, drága Nap.

Bíbor tüzed itt megfehérül,
mint sz?zi, havas ormokon;
csak csókold, csókold, csókold tüzzel
az én csóktalan homlokom.

...

Ó barátn?m - ízleld velem e halvány évszak édességét,
révedj az id?be, mely zajtalanul és puhán teljesedik.

Álmos bárányok hallgatása ez,
ünnep ez a mulandóság városában.

Ha sóhajtasz, hangja nincs, csak lejjebb hajlik minden virág,
szívünkben tavalyi f?szálak békessége.

Tengerek szaga érzik, melyek páránként apadnak, apadnak,
az éden teljes, mint a gömb, nem lehet hozzáadni.

A hulló gesztenyék megállnak a leveg?ben.
Lábujjhegyen járnak az angyalok.

...

Akár erre, akár arra,
(Be gyönyör? tavasz-éjjel)
Csak szívünkben fölkavarva
Mehetünk,
Akár erre, akár arra.

Vagy ezt mondod, vagy azt mondod,
(Be gyönyör? tavasz-éjjel)
Be fájnának most a gondok.
Jól vigyázz.
Vagy ezt mondod, vagy azt mondod.

Ha szeretsz, ha nem szeretsz még,
(Be gyönyör? tavasz-éjjel)
Én szeretni úgy szeretnék
Valakit,
Ha szeretsz, ha nem szeretsz még.

Talán igen, vagy talán nem.
(Be gyönyör? tavasz-éjjel)
Reszketve szólok, hogy: ámen,
Legyen úgy,
Talán igen, vagy talán nem.

...

Megáldott, kinek asszonya jó,
S az is, kinek rossz asszonya van,
De asszonnyal és asszony nélkül
Asszony-vágyó szegény ember
Bal és boldogtalan.

...

Télen a büszke
Nyári leányok,
Hideg leányok
Nyomába ?znek
Engem az álmok.
Hiába hívnak
A forró, csúnya,
Téli leányok.
Csóktalan ajkkal
Egyedül járok,
Muló Májustól,
Nyiló Májusig,
Csókok haváig.
Vágyva, keresve
Egyedül járok.
És j? a Május,
A tarka blúzos,
Világos blúzos
Május j? egyre
És én hiába
Várok a szebbre,
Mert szépek egyig
Májusi blúzban.
Május: a végzet,
A téli leány
Mind nyári leány
S mind, mind Igézet.
És rám se néznek.
Nekem hidegek,
Másoknak forrók,
Másoknak szépek.
(Oh, másoké e
Szép, tarka blúzos,
Kegyetlen Május,
Oh, másoké e
Szép, tarka blúzos
Szerelmes Élet,
Nagyszerü Élet...)

...