Megébred a természet
Beindul az élet
Szemeimmel kereslek
Mindhiába téged

Nem láthatlak, elbújtál
Eltakar a város
Te akartad, hát legyen
Hideg így a vánkos

Melegít egy gondolat
Szeretem de félek:
Veled egyszer szép lesz majd
Ez a rongyos élet.

Kiállok az erkélyre
Lélegzem egy mélyet:
Kiáltanom nem szabad:
Szeretlek én téged!

Így halkan súgom bele
A párás reggelbe
Te voltál és te leszel
Életem értelme

...

Álmomban egy helyen jártam
Ablakodnál ott tanyáztam
Ott ért este és ott ért hajnal
Mindig-mindig azzal a dallal.

Az a dal mely kett?nk szívét
Összeköti míg tart a lét
Felcsendül és emlékezem
Mit jelentesz te most nekem.

Ugyanazt mint akkoriban
Jógázgattál a koliban
Bejutottam, meghallgattam
Hanger?t jól ráadtam

Hogy ott bent a teremben
Elmondhassam azt neked:
A szomszédban a fiú
Nagyon nagyon szeret.

Nem változott semmi, bár nehéz hinni
A fiú most is tud úgy szeretni.
Nem csak tud, de teszi is,
Megihleted, látod te is

Ennyi verset, ennyi szépet
Soha nem írt senki néked.

Bárhogy döntesz, bármit teszel
Verseivel boldog leszel.
Ha nem bízol, csak elolvasod,
Szebben indul majd a napod.

De ha bízol, adsz egy esélyt
Odabújik mindig melléd.
És a versét minden napra:
Közvetlenül neked mondja.

Neked mondja, megsimogat,
Megdicséri mosolyodat.
Ha morcosan térsz nyugovóra:
Gondja lesz majd szép álmodra.

Ha viszont már nem adsz esélyt
Szomorúan ír majd esszét.
De elküldi, és életedben
Vár majd egy vers minden reggel.

Egyetlen vers minden reggel,
A nap hogyha forrón felkel
Benézve az erkélyeden
Azt lássa hogy emlékezel.

Emlékezel a fiúra,
Ki életedet jól szétdúlta.
De emlékezel arra is:
Hogy jó is volt - ha néha is.

Én így ?rzöm a történteket:
Rád gondolok és emlékezek.
És ahogyan az id? telik
Egy kis kötet majd megjelenik

És ha testem hagy majd cserben
Koporsómban benne legyen
E kis kötet, és fényképed
Hisz érted éltem - ha nem is érzed.

...

Perceket mik veled teltek
Nem vehet el senki
Az éveket míg nélkülözlek
Nem pótolja senki
A nap, mi nélküled kel
Nem ragyog be senkit
Az éjjel, mi nélküled jön
Nem melegít senki
Virág mi nélküled virít
Nem üde mint régen:
De az illat mindig megmarad
A rózsát adó kézen...

...

Itt vagyok, igen itt vagyok,
A szobában ülök és bámulok.
Itt vagyok, igen itt vagyok,
De nélküled mindig elnémulok.

Leveg?ért kapkodok, nem érzem, hogy élek,
Nélküled semmi vagyok, csak egy elvesz? lélek.
Rád gondolok minden nap és minden árva éjjel,
Odaadnék mindent, hogy megkapjalak Téged.

S most, mikor lement a nap, ismét csak ülök,
De magam el?tt látlak.
Tündökl? szemedben látom a tengert,
Melyet érzéseid hullámzása viharrá kevert.

Tán ugyanúgy érzel? Lehet. Nem tudom.
Mondtad ezerszer, de éreztetni nem tudod.
Bizonytalanságban kóválygom már régen,
Mégis várlak minden egyes éjen.

Rólad álmodok és azt hiszem, hogy igaz,
De mikor szemem kinyitom, már nem találok vigaszt.
Egész nap csak teszek, hogy ne gondoljak Rád,
De minden egyes könnycseppem utánad kiált?

...

Szeretném elmondani, de nem lehet,
Mi nyomja oly régóta lelkemet...
Félek a kudarctól, így megtartom,
...szívem sugallatát ezzel elfojtom.

Azt hittem könnyebb lesz elfelejteni...
De lelkem egyszerre kezd sírni, s vérezni.
Számomra Te vagy a legdrágább kincs,
Titkomat megtartom, legalább barátnak tekints.

Szavakkal számomra könnyebb elmondani,
Mint szemt?l szemben szerelmet vallani.
Ha magadra ismersz, hát bocsásd meg kérlek,
Nem tehetek róla, ...de szeretlek téged!

...

Gyöngyöz? kispatak szeli ketté a rétet,
Pompázó virágok teszik még szebbé a képet.
Madarakk csicseregnek a fáról kémlelve,
Mikor bontakozik ki két fiatal szerelme?
Sétálnak, s egy szót sem szólnak,
Helyettük csak a rigók dalolnak.
A fiú félszegen megfogja a lány két kezét,
S mindketten érzik a boldogság kezdetét.
Nem kell ide üres szó, sem ígéret,
Az a fiú én vagyok, s bizony szeretlek téged!

...