?szi falevelek hullanak, érintik a sötét földet,
a nyár nem fogadta örökbe öket.
Hideg szell? suhan át a fák lombjai között,
egy vastagabb ágának nekiütközött.
Sóhajtozva állnak a fák, mindenért kár
elvesztették koronájukat, mindegyik kopár.
?szi falevelek hullanak, nem ékítik a fákat többet
bánatosan sírnak és érintik a sáros lucskos földet.

...

Eddig még nem éreztem ilyet.
Eddig üres volt a szívem.
Eddig csak kerestem "A lányt".
Most érzem mit jelent valakit szeretni!
Most tele a szívem szerelemmel.
Most már rád találtam
És soha többé nem engedlek el,
Mert Szeretlek Szerelmem!

...

Szeretlek és azt kívánom mindörökké így legyen,
kereslek de nem talállak merre vagy ó Istenem.
Ha nélküled felébredek csak szenvedés a pillanat,
id? múlik hiányodnak t?rdöfése megmarad.
Felemészti lelkemet ha nem fogod a két kezem,
árnyék vagyok jól tudod fény nélkül nem létezem.
A remény hal meg utoljára most a könnyem elszaladt,
legyél te ki megtalálja kösd össze mi elszakadt.
Álmaim vad mámorában boldogságot képzelek,
a valóságnak kapujánál a kulcsot tartja két kezed.
Múló testem rabjaként a létezésem önmagad,
nélküled a szívem tép? fájdalomtól megszakad.
Ölelj át ha hiszel bennem én vagyok ki kell neked,
együtt kezdjünk újra el egy boldog hosszú életet.
Bocsáss meg ha vétkeztem az utam nem a kárhozat,
a világ oltárán büntetés örök ember áldozat.
Ünnepek a pillanatok ha mellettem vagy kedvesem,
ketten egyként tehetünk hogy virágozva szebb legyen.
Ajkadnak édes csókja tépheti el láncomat,
feltekintek hát az égre lesz e aki megragad.
Hullanak a csillagok ha kívánod én itt vagyok,
ragyogjon a boldogság suttogják az angyalok.
Kifejezni enyhe lenne szavakkal hogy hiányzol,
mindörökké szeretlek a lelkemre te vigyázol.

Szerelmünk gyümölcsének zamata lett végzetem,
édenképek gy?r?jében tiszta lelkem meztelen.
Nesztelenül feléd száll és megérinti arcodat,
arra kér hogy adj er?t hogy megvívja a harcokat.
Nézz magadba most is ott van érezheted lényemet,
soha ne sírj benned élve érzem azt hogy létezek.
Észveszt?en szeretlek és hiányzol ó annyira,
szenvedéllyel kívánlak úgy ahogy más még soha.
Egybeolvadásra vár a láva látva testedet,
igaz gyöngy a gyönyörök közt utánad így tespedek.
Fogy az id? vele együtt sorvadok az ég alatt,
életingoványban küzd?k körülöttem sírfalak.
Éppen ahogy süllyedek a miatyánk most rám nevet,
reménytelen gy?zelmet csak az mond aki nem szeret.
Válaszolj hát tiszta szívvel azokkal a szavakat,
amit csak a lélek súghat magabiztos alappal.
Megnyíltam és megnyitottam el?tted most mindenem,
feltörted a pecsétet mit rám nyomot az életem.
Angyalom én jól tudom hogy elvesztetted szárnyadat,
de fürkészem fent az égen megjelen? árnyakat.
Hullanak a csillagok ha kívánod én itt vagyok,
ragyogjon a boldogság suttogják az angyalok.
Kifejezni enyhe lenne szavakkal hogy hiányzol,
mindörökké szeretlek a lelkemre te vigyázol.

...

Szerelem csábító dicsfénye lükteti sugarát feléd,
rajongósóhajként szállva, várom Isten leheletét.
Vénuszi múzsám érezlek ajkamon remény,
boldogsági szférák mint hóvirág, kérlek bújj felém.
Ölelj át, szorítsd magadhoz, mint lelkesedve én,
ritmizálom szívem dobbanását, szemed tükrének egén.
Az id? megállt, így maradok veled lelki édenkertedért,
mámortengeredben, jéghegyként boldogan olvadok beléd.
Rejtett vágyak által tárulsz felém, a szenvedély remeg,
csodálva csókok siklanak, ragyogja tested kincsességedet.
Duzzadó mézédes gyönyör b?séges tündöklése bent,
eggyé vált létezési formánk, igaz szenvedélye szent.
Szeretetkehelyb?l iszunk, buján, mohón,kéjesen,
szenvedély csúcsán, mikor veled szeretkezem.

...

E Földi csuhában, meztelen lélek vén,
esdekl? remény él, fényedben ébredvén.
Álomból valóság, gyógyító orvosság,
könnycseppé válik, ha elj? a boldogság.
Mosollyal szemedb?l, ajkadra sós íze,
szívsóhaj, led?lt fal, legbels? énedben.

Tündérdal, angyalhaj, rózsaszínálomképp,
Cupido nyilától, jöv?det tárod szét.
Szepl?tlen sz?zies ártatlan foltosság,
kívánva áldott hit, átható forróság.
Csókoddal csillapítsd, szereleméhségét,
? a tanú, hisz akarod, s lehulló csillaglét.

Az évek szép pillangók, így együtt elrepkednek,
a léleknek édenkép, több mint szó: SZE(R)ETLEK!
Eggyé vált lelkeknek, a halál csak porkoláb,
az igaz szerelem örök, ha ittlétük nincs tovább.
Vérvörös krizantém virággal kezünkben,
itt, s túlvilágon, szerelem lelkünkben.

...

Nem kell bocsánatot kérj,
Nem hibáztatlak semmiért!
Tudom, boldog leszel majd,
De az érzés megmarad!

Én nem hibáztatlak téged,
Ezt most meg kell értsed!
Az egész az én hibám,
Holnap talán új nap virrad rám!

Most már nem foghatom többé a kezed,
Most már nem lehetek soha veled.
Már nem érezhetem, hogy hogy szeretsz,
Nem látom többé, ha sírsz, vagy ha nevetsz.

Nem kell bocsánatot kérj,
Nem hibáztatlak semmiért!
Hidd el, nem haragszom rád,
Hisz minden, minden az én hibám.

...