H?vös es?s éjszakán,
A zúgolódó Tisza partján,
Szomorú kislány álldogál.
Szomorú leány kezében egy rózsaszál,
S némán zokogva egy fiút vár.
Tudja hiába van itt és vár,
Az ? szerelme többé nem jön már.
Elragadta szerelmét a Vén Tisza,
S többé nem is adja ?t vissza.
Szomorú kislány kezében egy rózsát szorongat,
Felkiált most már hangosan zokogva:
-Ostoba halál, Vén Tisza!
Adjátok nekem ?t vissza!
Válaszként a Tisza még jobban morajlik,
S föl-föl csapnak mérges habjai.
Szomorú kislány kezében a rózsával
Elt?nt a Tisza habjában.

...

Hiányoznál


Hiányoznál, ha nem volnál,
A Szüleidet ily gyakran nem látnám,
A Szüleidet, kik Téged szívb?l
Oly nagyon, nagyon szeretnek.

A szeretettel nincsenek egyedül,
Papád, Mamád együtt érez velük.
Miel?tt születtél már vártam a napot,
Hogy fiú, vagy lány unokát kapok.

De boldogság öntötte el a szívemet,
Mikor megtudtam gyönyör? nevedet
Boglárka, - mert ez a Te neved --
Alig vártam, hogy mondhassam Neked

Oly rossz nekem, ha nem vagy velem,
Nem foghatom azt az édes kis kezed.
Ahogy telnek a napok, a hetek,
Látom mindig szebb, és okosabb leszel.

Azt kívánom, ha majd igazán nagy leszel,
Akkor is legyen nagyon boldog az életed.
Mert most boldogságban nincs hiány,
Ezért hidd el, hiányoznál, ha nem volnál.

...

Én már nem szeretlek, csak az egyedüllét fáj.
a magány marja lelkemet.
sivár szürkeség mi vár,
mikor este haza megyek.

Hazudtál, pedig szerettelek,
hittem, együtt öregszem meg veled.
egy meg nem született gyermek állt közénk,
kis teste sötét árnyként magasodott fölénk.

szemedben láttam nincs remény, mennem kell,
hideg-kék ragyogása szavak nélkül felel.
gyerek kell. az ár oly kevés.
a teljes nihil, a feledés...

...

Nekem csak ?sz van.
Nincs tavasz, se nyár.
Nekem már nem dalol.
Többé kismadár.

Mint ?szi falevél.
Kit fája ledobott.
Egyedül nélküled.
Olyan árva vagyok.

Megkövült szívemmel.
A múltba merengek.
Úgy fáj, hogy nem vagy itt.
Hisz annyira szeretlek.

Ha mellettem lennél.
Hozzád simulnék.
Halkan odasúgnám.
Áldjon meg az ég.

De így is azt kívánom.
Hogy örökké áldjon.
Hogy a Te szíved.
Soha így ne fájjon.

...

Kis madarat fogtam, én a tenyeremben.
Öleltem csókoltam annyira szerettem.
Jöttek más madarak szárnyukkal repesve.
De csak ? érdekelt ott a tenyerembe.

Tudtam sok madár él, szerte a világon.
Én csak rá vigyáztam, hogy ? meg ne fázzon.
Aggódtam érte mindennap remegve.
És fogva tartottam itt a tenyerembe.

Azt hittem boldog, hogy mellettem élhet.
De sorsát tönkretettem talán szegénynek.
Mert ? szomorú volt, boldogtalan nagyon.
Hisz a madár léte az, hogy szárnyalhasson.

Ekkor kinyitottam végleg a tenyerem.
Hagytam, hogy repüljön szabadon fesztelen.
S mikor elrepült megnéztem a kezem.
Láttam, hogy sír könnyezik tenyerem.

De mégis boldog voltam, mélyen itt legbelül.
Mert láttam ? is boldog azért, hogy repül.
Mikor már fönt járt magasan az égbe.
Tenyerembe esett pici búcsú könnye.

Ezután bezártam végleg tenyeremet.
Hogy örökké ?rizzem azt a kis könnycseppet.
Mert emlékét itt hagyta mélyen a szívemben.
Nem lesz soha többé madár tenyeremben.

...

Erd?t láttam én és ház állt közepébe.
Ablakából látszott két kis gyertya fénye.
Homlokomat tettem az üveghez én.
S könnyeim lefolytak az üveg felszínén.
Asztalodnál ültél, fejed tenyeredbe.
Néztél a semmibe könnyez?n merengve.

Bekopogtam halkan, meg ne rémisszelek.
Odanéztél, s láttad könnyez? szememet.
Az ablaküveg ekkor óriásra n?tt.
Tenger választotta el t?lem az erd?t.
Szívem ekkor kiszállt, és szívedhez rohant.
S a szerelem oltárán én feláldoztam azt.

...