(3 soros-zártükrös)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.

Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.

Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?

Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.

Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…

Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

...

Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a megnőtt sóska,
I -áznak már a csacsik, élharcos a ’fiú’ Jóska!
Sürgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.

Annyi kötnivaló bolond jár mostanság még szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok... találkozunk, lényeg oltárán.

De szép és élvezem, versnek milyen zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin ott a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
Ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.

Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, közös dolgoknak, népeknek a világ szép orgonája…

A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… csak úgy, ne játszék!

A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt, akkor meg írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!

Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle, magyar vöröshagymával.

Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg szemközti bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, meg a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény -ahogyan- szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed olyan nagyon nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának okos, merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyek remegése.
Menj Te, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!

És milliónyi arcban légy Te nekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de nehogy Te igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest éledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te meg erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkébe parancsold oda lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni... ez kötelesség.

Légy kard és légy eke, légy vár és légy hazai zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!

Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig csak ember!
Most már elhallgatok, mint célra tartott, már kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…

Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.

...

Hőstörténetünk?

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Mohács környékén járván,
Ezerötszáz huszonhatban,
Belegázolt, az hazába.

Győzött Eger ötvenkettőben,
Elesett négy évvel későbben.
Szigetvárnál, az gaz szultán,
Ötvenhatban ostromol mán.

Számára Szigetvár vívása,
Erővel elfoglalása,
Délnyugat-Dunántúl bírása,
Hatalma megszilárdítása.

Ne feledjük ki védte a várt,
A tiszttartó, horvát Sztancsics Márk.
Vitézek kétszázan, vértben,
Hazafias szeretetben.

Szembe velük a gaz török,
Ekkor bizony mondott csődöt.
Itt győzött a hazaszeretet,
Horvát Márkó mindent megtett.

Vele küzdtek vitézei,
Ezek a hősök, Szigeti
Végvári harcosok valának,
Segítettek nagyot, hazának.

Méltóak, dicsérjük őket,
Értünk hullatták vérüket.
Testüket vágták- szaggatták,
Ők törököt kaszabolták.

Győztek, életben maradtak,
Említsük ezt utókornak.
Szeressétek és tiszteljétek,
Méltóak; Szigeti vitézek.

Hatvanhatban újabb ostrom,
Támad az oszmán hatalom.
Szigetvárnál régi szultán,
Újra, megint ostromol mán.

Közben várat erődítették,
Védte horvát bán, Zrínyiék.
Szaggatták- vágták testüket,
Ők kaszabolták törököket.

Nagy volt a török túlerő,
Hazafiság? nem elegendő.
Gaz török győzedelmeskedett,
Zrínyi Miklós is elesett.

Zrínyi kirohant a várból,
Lekaszabolt az oszmánból.
Várvédelem, emlékezetült,
Ez a halál, óh megdicsőült.

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Sziget környékén járván,
Dicsőségét meg nem érhette,
Hurikhoz távozott a lelke.

Tragikus, hazánk ezer éve,
De volt néhány, nyertes, szép éve.
Emlékezzünk mindig, hősökre,
Vitézekre, méltó ősökre.

Budapest, 1997. április 5. ? Kustra Ferenc József

...

Már én sem harcolni, sem győzni nem akarok,
Tudomásul veszem, a nappalok halandók…
Mi vagyok a világban… arc nélküli senki,
Az utcán sem köszönnek, de rám néz mindenki.

Skarlátvörös stráfot húzott a horizontra
A Nap, így jelezte az időt távozásra.
Másik oldalon éj öltötte fel fekete bársony ruháját,
Ékítve éjszaka sötét fényét… kinevetve Nap bánatát.

De majd éjjel, a vaksötét palástját, ha az éj rám teríti,
A Hold meg lelöki, és az övét meg a vállamra helyezi,
Így a szép, ezüstös holdfénypalástban díszelgek, büszkélkedek…
Gyertek Ti is emberek, jön… jő már az új reggel, készüljetek.

Vecsés, 2012. július 31. - Kustra Ferenc József

...

Az estefelé színe, fél haiku láncban

Bíborszínű a
Fakorona árnyékkal.
Minden árnyék is.
*
Bíborszínű a
Hegyoldali szerpentin.
Nap, még világít.
*
Bíborszínű a
Haza-araszoló nyáj.
Tudják hol laknak.
*
Bíborszínű a
Bárányfelhő úszó-nyáj.
Nyugvás éjszaka.
*
Bíborszínű a
A szép kék-ibolya is.
Kertek virága.
*
Bíborszínű a
Még sűrűsödő este.
Vaksötét közelg…

Vecsés, 2019. június 2. – Kustra Ferenc József – anaforás. A fél haiku lánc tagjainak itt az első sora azonos.

...

Van, hogy az őszidő is lejár, neki is biz’ véges az ideje,
A szép színes világnak -avar véggel- is eljön egyszer a vége!
Az ősz is lejár, neki is véges ideje, biz’ szabott a léte!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos is... szűkölő, redőny-ködfátyol,
Ha látni akarunk, sohasem engedi, éppen bűvölő a fátyol.
Bandukol már és pont erre a tél, az ember érzi a csontjaiban,
Nem rossz majd a tél sem, (Juj, a nagy hideg!) de csak hógolyózás csatában.

Van olyan kellemetlen, nedves-nyirkos nem átlátszó ködfátyol,
Ha látni akarunk, soha nem engedi, akkor terül fátyol.
Süvítő szél még leveri a zizzenő, maradék levél csapatokat,
Erdő meg tudja, hogy itt marad kopaszon, elejt fárasztott sóhajokat!

Van munkája bőven az ősznek, most erdőkben, még kertekben, fasorokkal,
Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal.
Lesz akkor nemulass, nekünk is természetnek is, jéghideg holnapokkal!

Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos őszidő de, neki is véges az ideje,
Csinálja is, meg tudjuk is, hogy élvezkedik, ha a vastag ködfátyla kiterítve!
Tudjuk, hogy becsületes a lelkem, mert színesre zsugorit majd' mindent, ami még zöld,
De majd a fránya tél... néha ő is előveszi -csak hogy ne lássunk- azt, ami a köd!

Vecsés, 2013. október 30. – Kustra Ferenc József

...