Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,
Mely ?szünk minden fényét nekem adta,
Egy n?nek csókja reszketett a légben.
Idegen n?. Neve Innominata.

Már nem emlékszik szemem a hajára
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!

Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,
Szobák, melyekben álmos, ólmos ?sz lesz,
Napok, mikor már arcom száz red? lesz.

Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,
Oly messze t?nt már csókos n?, ver?fény.
Megyek, mint nem várt torra megy a v?fély!

...

Szatír, ki bennem élsz, a hellén tavaszokból
Lelkembe szállt szatír, pogány, vidám dalos,
Mért vagy ma bánatos? Mert oda már az ókor
S a mosolygós borág bús dért?l harmatos?

Talán azért borús nyílt homlokod nagy íve,
Mert görög nap der?t nem csókol rá soha
S azért olyan beteg a szemed égi színe,
Mert benne nem ragyog thalassza mosolya?

Kit víg majálisok sz?ke tüzei híttak,
Ki annabálokon nézted a táncokat,
Míg dalra nógatott a lámpion s a csillag,
Szatír, ki bennem élsz, hol hagytad el magad?

Hisz vannak még tanyák és jegenyék a szélben,
Vannak sz?ke habok és víg majálisok
És annabáli csók is csattan még az éjben
És vannak ó borok és vannak víg ivók!

Szatír, ki bennem élsz, talán szemébe néztél,
Tán sz?ke fürtein feledted nagy szemed,
Talán te is, te is Anna hajához értél,
Mikor a dal Vénusz bájához érkezett?

S azóta nincs, ugye, se pogányság, se vígság.
A körtánc a mez?n s az evoé oda,
A kacagó szatír hiába fújja sípját,
Oly mélán sír a síp, mint fájó oboa!

...

Az ?sz teríti dús, r?t sz?nyegét
A nyár halott vállára csöndesen.
Én kedvesem, én h?tlen kedvesem,
Te hallod-e a hervadás neszét?

Hajadnak bársonyát zilálja-e
Az elmúlásnak dúdoló szele
És a halál h?vös lehellete
Az ajkad bíborát csókolja-e?

Vagy rajtad nem fog a szörny? varázs,
Mely minden szépség átka erre lenn
S megvéd minden rontástól énekem,
Ez örök vágyból sz?tt tündérpalást?

...

Ez szomorú ?sz lesz.
Hol vagy Anna? Milyen volt a csókod?
Bánatórák, ó az én id?m ez,
Bágyadt rózsák, ez szomorú ?sz lesz!

Csókolom a lelked.
Hol vagy Anna? Milyen volt a könnyed?
Régi könnyek, te már elfeledted,
De én értük csókolom a lelked!

Látni szeretnélek.
Hol vagy Anna, vezet-e út hozzád?
Visszatérjek? Ó be nagyon félek,
Megölnétek, százszorszép emlékek!

...

Ma újfent üdvözöl szivem
A szomorúság enyhiben.

Ma száll szerelmem bronzhajadra,
Mint holdsugár pajkos patakra.

Ma bús torokbul hull a szó,
Mint holt fölött a puskaszó.

Ma nem fogynék ki én a csókbul:
Galamb szemelne friss kacsókbul.

Ma ím el?dbe térdelek,
Szerelmesen köszöntelek.

De férfiságom harcra int,
Csitítom, fölpattan megint.

S oly bús szivem, hogy még megöllek.
Nem ma, ne félj, ma üdvözöllek.

...

Sz?ke hajam már kibontom a szélnek
De arcomat mosolyba takarom
A hiába várt csókok igazát
Elbocsátja az asszony-hatalom.

Rózsákból rakni mindig-ég? máglyát
Jól csókos t?zimádó tudna csak
Hát elbocsátlak csókos csóktalan,
Már lángot hív?bb kezek gyujtsanak.

Megosztozunk most iker életünkön
Tiéd a vágy, enyém a szerelem
S kihullsz bel?lem, mint az üstökös,
De emlékcsillag száz marad velem.

...