Mónika, ki szívemnek az vagy, mi napfény az összes virágnak, kérlek, légy boldog, mert szüksége van rád, e Világnak. Szükség van rád, mert, Te az vagy a Leánynak, ki hordta ?t magzatként, erre a Világnak.

Angyali érintése Mindennél többet ér, s ha nem éreznéd többet, örökre elvesznél. Szerelmet, mára nem érzel már senkiért, mert Ö az, ki pótol már Mindenért.

Megadja mindazt, mire Anyaként vágyhatsz, de nem adhat Szerelmet, mit N?ként várhatsz. A Szerelem az, mit?l teljes lehet Életed, ám pont ez, mit Tagadva, éled Életed.

Próbállak Én szeretni, mert lángol Érted szívem, Te azt mondod, Menekülj, s Óvakodj T?lem. Nem tudom szívemet könnyekre cserélni, inkább szenvedek tovább, s próbálok Remélni.

Az életünk akkor szép, ha ragyog közben szívünk, he engednéd, Szerelemmel tölteném meg létünk. Jégszíved markomban tartom, mert remélem, megdobban egyszer, hisz Szerelmem morajlik, mint a Föld, s a Tenger.

Ajkad ízére Vágyom, újra, Kedvesem, minden lenne az számomra, ha érezném teljesen. Ha bármit is jelentek jéghideg szívednek, adj, kérlek csókot, bánatos szívemnek.

Jégszíved, ha markomban nem olvad fel örökre, Én Akkor is,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mónika, neved oly szép számomra, mint csillagásznak egy felh?tlen éjszaka, szebb, mint egy szivárványos nappal, hisz nincs Nálad szebb Angyal.

Szívem Érted lüktet éjjel-nappal, s mint ajkam csókodra, úgy vágyom Én is Rád Kedvesem, éjjel s nappal.

Úgy vágyom Rád mint szárazföld egy kiadós es?re, mint méhecske a virágos mez?re, s ha vágyaim álmok is maradnak örökre, tudd,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mikor megláttalak, féltem megismerni téged.
Mikor megismertelek féltelek megcsókolni.
Mikor megcsókoltalak féltelek szeretni.
Most hogy szeretlek félek hogy elveszítelek...

...

Az éj s?r? sötét leple, borult a lelkemre.
Nehéz súlyként dobog a szívem,
nem kapok leveg?t, nehezen lélegzem....
Talán abba kéne hagynom,
és mindent befejeznem.

De vannak pillanatok,
mikor rózsaszín fényt áraszt minden,
az életer? amit érzek, euforikus,
és csoda széppé tesz mindent,
miközben semmi, de, semmi rossz nincsen.

Ez a fény nem az enyém,
csak vágyom rád, és magamat emésztem.
Miközben Te, oly messze vagy,
és rólam, a fejedben semmi, emléked nincsen.

Mióta nem láttalak úgy érzem,
veszett kutyák marcangolják a lelkem.
Elszáll az er?m, meg áll a szívem.
Kérlek hajolj fölém, csókolj meg,
csöpögtess egy kis vért az ereimbe,
hogy újra érezzek, és beinduljon az élet a testembe.

Egyszer láttalak sírni,
éreztem a fájdalmad, és a bánatod.
Magamhoz akartalak ölelni,
hogy érezd a szerelmemet, oltalmaz karom,
és elmondani örökké veled leszek, ha akarod...

...

...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

Rámcseppen az es?, mintha a Te csókjaidat érezném magamon!
Mindent megadnék, egyetlen csókodért, de ha mással látnálak a szívem szakadna belé mert szeretlek én ...

Szemed mint a háborgó tenger, benne mégis nyugalom, s szerelem.
Úszik egy kicsiny rózsa rajta, melyet megvéd az ? kicsiny véd? angyala.

Te vagy a kezdet, te vagy a vég, nélküled felh?s az ég . Csak Veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod!

Könnyes szemmel a hívásod várom, a fájdalom ajtaját magmara zárom. Bujtass el, hisz egyedül fázom, s lelkedben szeress, ha néha hiányzom.

Két csillag ragyog az égen, Egyek ?k már nagyon régen. Szeretlek suttogják váltig. Egyik te vagy, én a másik.

...